Fejlesztés

Mégis megépülhet a Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont

By 2021. július 22.

A Fürdőnegyedbe tervezett Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont ügye jóideje húzódik már. A komplexum helyén álló épületek többségét mára már elbontották, Putyi bácsi legendás kocsmája is zárva tart már 2019 óta, a fejlesztés mégsem akar elindulni.

Mirkóczki Ádám polgármester legutoljára június közepén nyilatkozott a beruházásról, ekkor már egy jelentősen lebutított változatot ismertetett. A hangsúlyozva még csak elméleti síkon létező átdolgozott tervek ekkor nem tartalmazták volna a komplexumhoz kapcsolódó új szállodát és az új uszodát sem. Ezek helyett fel lett volna újítva a Balassi Bálint Általános Iskola tanmedencéje a Felsővárosban, apartmanokat alakították volna ki a Termálfürdő északi, utcafronti épületében, befedték volna a Bárány uszodát (?) és felújították volna a Bitskey uszodát.

A július 22-én megjelent hírek ezzel szemben már merőben másról szólnak: „a kormány elkötelezett a Modern városok program egri fejlesztéseinek megvalósítása mellett” – olvasható a cím.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ígéretei között ismét elhangzott az elkerülő út megvalósítása és az intermodális csomópont terveinek véglegesítése is még ebben a hónapban. És! Megerősítették a Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont megvalósítását, méghozzá az eredeti terveknek megfelelően.

„(…) bár az építőipari áremelkedések miatt az elmúlt években kisebb-nagyobb tervmódosításokra is sor került, a kormány továbbra is elkötelezett az Egert elkerülő út és az Eger határain túlmutató nemzeti úszó- és vízilabdaközpont megépítése mellett. Utóbbiról azt mondta: ambiciózus tervről van szó, azt akkor is szeretnék megvalósítani, ha ahhoz a rendelkezésre álló 6 milliárd forint többszörösére is szükség lehet.”

Magyar Hírlap

A Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont terveit anno itt mutattuk be a blogon, ezt most nem ismételnénk meg, de érdeklődőknek javaslunk tovább kattintani a részletekért.

A komplexum megvalósulásával Eger sportturizmusa érdemi lendületet kaphat, arról nem beszélve, hogy a város uszodái jelenleg erősen telítettek, így a helyi lakosok igényeit sem képesek már kielégíteni. A beruházással ezeken felül a környék megjelenése is nagyságrendekkel esztétikusabbá és rendezettebbé válhat.

A sok pozitívum mellett, ami kérdéses, az az anyagi fenntarthatóság. A Bitskey Aladár uszoda működtetése köztudottan hatalmas összegeket emészt fel, melyeket aligha lehet valaha is fedezni pusztán jegybevételekből. Igaz, a Nemzeti Vízilabda és Úszóközpont esetében a megvalósuló szálloda még árnyalhat esetleg kicsit a dolgon. Elhelyezkedésével és méretével ez a hotel könnyedén lehet majd nyereséges, melyből adott mértékig talán az uszoda veszteségei is fedezhetők lesznek. A nullszaldó talán még így is hiú ábránd marad, de bízzunk a legjobbakban.

A fejlesztés elkezdéséhez egyelőre nem hangzott el dátum.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.