A június 22-i közgyűlésen – csodával határos módon – döntés született a Vilii Fly Magyarország Kft. kezdeményezéséről, a cég így Egerben is elérhetővé teheti a rollermegosztó szolgáltatását.
A Kft. július 12-én kapcsolta be Egert a hálózatba, ezzel jó pár év késéssel ugyan, de a világ sok ezer más városához hasonlóan nálunk is alternatíva lett a közösségi rolleres közlekedés.


Egy világméretű hálózat részévé vált a városunk – Bird rollerek Egerben és Rómában
A rollerezés mindenhol megosztó dolog. Talán mindenki egyetért abban, hogy a szétdobált járművek borzasztóan mutatnak az utcákon, ahogy vérmérséklettől függetlenül talán azzal az érzéssel is mindannyian találkoztunk már legalább egyszer, amikor jól esett volna felrúgni egy szabálytalan rollerest. Az éremnek van azonban egy másik oldala is, amiben legalább ugyanekkora az egyetértés: valamit kezdeni kell a városok közösségi közlekedésével, különben élhetetlenné válnak a településeink. Erre jelentenek egy kiváló alternatívát a rollerek, mert elektromosok, kicsik, könnyen kezelhetőek és viszonylag olcsóak, ergo széles rétegnek kínálnak valódi alternatívát az autózás helyett.
Távol álljon tőlünk, hogy dicsérjük Eger jelenlegi vezetését, de az elvitathatatlan, hogy legalább a közösségi közlekedés terén tettek valamit. Az ingyenes buszbérlet mellé érkező rollermegosztó szolgáltatás már-már olyan, mintha egy városi stratégia része lenne, valami olyasmié, amit immár 3,5 éve hiányolunk. Mint minden esetben, a döntések itt is vitathatóak, de legalább kirajzolódni látszik egy irány, ami máris előre mutatóbb annál a teljesítménynél, amit az eddig eltelt majd’ 4 év alatt láttunk.
Hogy szükség van a rollermegosztókra, aligha kétséges. Ami a fő kérdés, hogy mennyire tudjuk keretek között tartani a szolgáltatást! Ezzel kapcsolatban Egerben egyelőre bizakodóak vagyunk.
A szolgáltatás alkalmazásában már láthatóak az egri zónák. Temetőinkbe, a Várba és a Szépasszony-völgy patkó részébe egyáltalán nem lehet behajtani, ami üdvözölendő hír. A történelmi városmagban, Érsekkertben és a Szépasszony-völgy patkó előtti részében parkolási tilalom van, ami azt jelenti, hogy csak a kijelölt részeken tehetjük le a járgányokat, ami szintén nagyon üdvözölendő hír és egyben a rend fenntartásának talán legfontosabb eszköze. Ilyen parkolóból van a Völgy bejáratánál kettő, a Széchenyi István utcán (3db), a Dobó téren (3db), a Gárdonyi téren egy, az Érsekkertben kettő. Elsőre fura, hogy például a Dobó utca már nem parkolási tilalmas rész, így itt bárhol lerakhatjuk a rollert, ami azért is nagy veszély, mert a Várba meg ugye nem lehet behajtani, szóval valószínűleg sokan élni is fognak az eldobálással. Ez még lehet finomításra szorul idővel. A város többi részén nincsenek korlátozások, a rendszer így valószínűleg itt okozza majd a legtöbb kellemetlenséget, amit idővel akár a parkolási tilalmas zónák kiterjesztésével is orvosolhatunk. A rollerekkel a Bervától a Déli Ipari Parkig a város egésze lefedett, sőt, még Kistálya is rákerült a térképre.
Egri fotó: Bird Magyarország / Facebook