Június óta jó világ köszöntött a sörkedvelőkre Egerben, amióta a Guri Serház nyitásával már csapolt változatban is kóstolhatunk kisüzemi söröket. Ez a lehetőség méltatlanul hiányzott a városból, és a Gurival ráadásul nemcsak, hogy pótolva lett a hiány, de kimondottan jó minőségben, egészen elfogadható árakon is történt meg mindez. Drágának persze drágák a sörök, jellemzően 700-1500 forint között jön ki egy 0,5-ös korsó, viszont ma ez sajnos abszolút reálisnak, sőt, helytől függően még inkább alacsony árnak számít.

Fotó: Guri Serfőzde
A Guri egyik különlegessége, egyben személyes kedvencünk, hogy elvitelre is kérhetünk söröket. Elsőre ez rosszul hangzik, pedig működik. Nyomás alatt palackozva nem érintkezik oxigénnel a sör, nincs habképződés, felbontás után van viszont szénsav és frissesség, már-már egészen olyan hatás, mintha helyben csapoltunk volna.
A napokban sikerült újabb szintre emelni ezt az elviteles élményt: már házhoz is rendelhetők a csapolt sörök!
A kínálat a Wolt-on érhető el, a sörök 1l-es kiszerelésben csábíthatóak házhoz. Az árak minimálisan drágábbak, mintha a Bródy Sándor utcán kértük volna személyesen, de tekintsük ezt kényelmi díjnak. A kínálat teljesnek tűnik, a bejegyzés írásakor egyedül a Black Ball american porter sörből volt hiány. A rendelés keddtől vasárnapig 13:00-22:00 óra között érhető el.