Kereskedelem

Kiadó a Bajcsy 15. földszinti üzlethelyisége

By 2021. július 8.

A Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 15. szám alatti épület már régóta visszatérő szereplő a blogon. A történelmi belváros egyik legkarakteresebb és legszebb házát évek óta nem sikerül hasznosítani, az épület nagyobb része már legalább 2016-óta üresen áll. 2020-ban végre átfogó felújítás vette kezdetét, viszont, ahogy kiderült, funkciót ezúttal sem kapott az ingatlan, csak feldarabolták, hogy részenként hátha könnyebb lesz új vevőt, vagy bérlőt találni rá.

A tömbbelső felőli szárnyban lakásokat alakítottak ki – ezek közül még mind a 4 darab eladó. Érdeklődőknek érdemes egy pillantást vetniük a legfelső szint kilátásra, az azért elég menőre sikerült.

Az utcai front első emeletén apartmanokat alakítottak ki, melyek még szintén eladók, bár itt árnyalja a képet, hogy csak egyben keresnek gazdát, összesen 200 millió forintért.

Amikor legutoljára a házzal foglalkoztunk, már említettük, hogy szépen-lassan azért számítunk az utolsó egység, a földszinti üzlethelyiség felbukkanására is a hirdetések között, míg végül tényleg így lett. A 160 négyzetméteres ingatlant 800 ezer forint + ÁFA + rezsi havi bérleti díjon hirdetik, érdeklődők ide kattintva érhetik el az eredeti hirdetést.

Városképi szempontból az üzlet helyzete a legfontosabb. Kicsit tartunk tőle, hogy még mindig hosszú hónapokat, esetleg éveket kell várni egy bérlőre, de előbb-utóbb azért csak méltó funkciót kap ez az épület is a belvárosban.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.