Skip to main content
Közlekedés

Mire költhetnénk az elkerülő út árát?

By 2022. június 3.

Jelen bejegyzésünk annak a gondolatmenetnek a folytatása, melyben tényként kezeltük, hogy a lakosok többsége nem szeretné az elkerülő út belső nyomvonalát, a külső megépítésének pedig nem lenne értelme. Ha nem olvastad az első részt, ide kattintva még bepótolhatod. Most pedig lássuk akkor, hogy mire lehetne költeni az elkerülő útra szánt pénzt…

Nyugati átkötés

Az elkerülő út talán legkevésbé problémás, ámde nagyon is fontos része lenne a nyugati átkötés. Ez a szakasz a 25-ös és 24-es főutakat kötné össze, érdemben javítva ezzel a Szalapart utca környékének elérhetőségét. Bármi lesz is a keleti elkerülő sorsa, ezt a részt mindenképpen jó lenne megvalósítani belőle, hogy a hegytetőn épülő új lakásoktól ne kelljen akkora kitérőt tenni autóval a légvonalban szomszédos bevásárlónegyed eléréséért.

Új belvárosi parkolóház

A tágan értelmezett belváros szempontjából a legjobb megoldás kétségtelenül az lenne, ha az autósok eleve be sem jönnének erre a területre, ám ezt elérni egyelőre lehetetlen kihívásnak tűnik. A közösségi közlekedés színvonalának érdemi javításától a lakosok szemléletformálásán át rengeteg nagyon drága, nagyon sok idő alatt elérhető eszközre lenne szükség hozzá. Ez persze lehet cél, és fontos is, hogy az legyen, de ha csak erre várunk, akkor még évtizedekig nézzük az autókkal túlzsúfolt utcákat. Rövidebb távú megoldást egy új, belvárosi elhelyezkedésű, nagy kapacitású parkolóház jelentene, valami olyasmi, amit anno a Dobó tér vagy a Pyrker tér alá terveztek – utóbbi talán még ma is megvalósítható lenne. Ezzel érdemben csökkenthetnénk azoknak az autósoknak a számát, akik parkolóhelyet keresve köröznek a belvárosban és rengeteg közterületet felszabadíthatnánk és vonzóbbá tehetnénk a gyalogosok számára. Csak képzeljük el, mennyire hangulatos lenne, ha fásított sétáló övezetté változna a Fellner Jakab utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca nyugati szakasza is, vagy ha a Kossuth Lajos utcán, a parkolók helyén kiszélesített sétányon korzózhatnánk. Ehhez azonban szükséges elhelyezni valahol ezt a rengeteg autót, ami új parkolóház nélkül lehetetlen feladatnak tűnik.

Déli P+R parkoló

Egyszerre szerencse és plusz feladat, hogy városunk ilyen népszerű a turisták körében, a vendégeink meghatározó része ugyanis autóval érkezik hozzánk és tovább növeli az útjaink terhelését. Milyen jó lenne, ha legalább az egy napra érkező kirándulók, strandolók autóit megpróbálnánk távol tartani a belvárostól! A déli városrészben, az M25-ös csatlakozása mellett épülhetne egy hatalmas, ingyenesen használható P+R parkoló fedett helyekkel, buszparkolókkal, mosdóval. A játék +R részét a szomszédos vasúti pálya jelenthetné. Ha létrejönne itt egy új megálló, ahonnan mondjuk 15 percenként indulna egy vonat a belvárosba, akkor ezzel valódi alternatívát kínálhatnánk a vendégeinknek. Megérkezik a család, leparkol, mosdószünet, gyalogos aluljárón át az M25 alatt a megállóba, vonattal irány a belváros, tiszta Európa…

Tram train

…hát még, ha az a vonat egy Tram train lenne! Korábban már foglalkoztunk a blogon Mirkóczki Ádám polgármester vasút-villamosos víziójával, adott módon ebben máig látunk is fantáziát, egyszer hátha sor kerülhet még a magvalósítására Eger életében. Az ötletet anno úgy láttuk életszerűnek, ha a Vasútállomás és Várállomás között új pálya épülne a Hadnagy – Kertész – Mekcsey utcák érintésével. Ezzel nem csak a hatalmas és felesleges félkört vágnánk le az ipari parkban, de Eger második legnagyobb lakótelepét és a Fürdőnegyedet is bekapcsolnánk a hálózatba, így jelentősen több ember használhatná az új eszközt. Érdeklődők ide kattintva olvashatják el a tavalyi bejegyzésünket.

A felsorolt ötletek persze csak laikus fantáziaképek, de arra jók lehetnek, hogy lássuk, bőven lennének olyan eszközök, amikkel érdemi javulást érhetnénk el a túlzsúfolt útjainknál. Ha abból indulunk ki, hogy a környéken élők valóban nem szeretnék a keleti elkerülő út belső nyomvonalát, talán érdemesebb lehetne elvetni az egész ötletet és más irányban tovább gondolni Eger közlekedésének jövőjét.