Skip to main content
FejlesztésKereskedelem

Építési engedélyt kapott a vasútállomás mellé tervezett áruház

By 2024. augusztus 26.

2023 szeptemberében említettük a blogon, hogy áruház építését tervezik a vasútállomás mellett, az egykori Egervin területén. A telek már 2012 óta üresen áll, és bár a hasznosításáról időről-időre felröppentek pletykák, ám ahogy a jelenlegi helyzet is mutatja, ezekből máig nem lett semmi.

Látva a telek eddigi sorsát, meglehetősen pesszimisták vagyunk a folytatással kapcsolatban, de most legalább érkezett egy fejlemény! A Kormányhivatal HE/EOFE/1712-25/2024 iktatószámú tájékoztatója (letöltés) szerint az építtető megkapta az építései engedélyt a tervezett áruházra, így egy lépéssel talán közelebb kerültünk a megvalósításhoz!

Az utolsó terveken látható elrendezéséből kiindulva, valószínűleg egy Lidl vagy egy Aldi érkezne a vasútállomás szomszédságába. Ahogy korábbi bejegyzésünkben írtuk:

„A tervek egy dekoratív és viszonylag izgalmas épületről szólnak. A hagyományosnak mondható áruház be- és kijárata a Deák Ferenc utca felőli oldalra kerülne, a vasútállomás felé eső részen teraszos vendéglátóhelyeket alakítanának ki, az egész épület alatt pedig parkoló létesülne, összesen 121 férőhellyel és kerékpártárolókkal. Az autók a vasútállomás felől, a gyalogosok pedig a Deák Ferenc utca felől közelíthetnék meg a felszín alatti részt. Mivel egyszer a szomszédba érkezne majd az intermodális csomópont is, ezért az áruházat már ehhez igazítva tervezték meg, az átmeneti időszakban még felszíni parkolók épülnének a leendő buszvárók helyére.”

A tervezett áruház látványterve / Forrás: előterjesztés / Terv: Arkt Építész Stúdió

Az áruház terve / Forrás: előterjesztés / Terv: Arkt Építész Stúdió

A Vasút utcára tervezett áruház közelében már javában zajlik egy másik kereskedelmi fejlesztés is. A 25-ös főút nyugati oldalán egy Rossmann és egy Pepco üzletet magában foglaló csarnok építése van folyamatban.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.